|
Egyszerű képlet
Végigmentem vele az utcán, aztán a lakása felé tévedt.
Nem pazaroltam az időt, be is ugrott gyorsan az egyszerű képlet.
Mikor a zárba tette a kulcsot, én már láttam, valami készül,
A fülembe súgta, hogy: „ugye tudod jól, mi jön most, és hogy mi lesz végül!”
Mikor belépett az ajtón, tudtam, nincs már túl sok hátra!
Előttem ment, kulcsra zárt, én meg mentem utána.
Félre tette a telefonkagylót, a ruháját ledobta,
Nem kellett sokat várni, a lábait rögtön a nyakamba rakta!
(Gilincsek Péter)
Jel
Elveszett édes pillanat, ha hozzám érsz.
Csak keresem az arcodat, de nem kell hozzá túl sok ész,
Hogy a hajnali indulat leleplezze a hangokat,
Amiket ébresztesz bennem. Azt súgja a reggel: nem!
Van ördög, van angyal hamis és tiszta akarattal.
Van Sátán, van Isten! De nem olyan, ahogy én képzeltem.
Felkeres az Őrület, elvisz, és lassan eltemet.
A nappal, az éj egybeolvad, néha megkérdezem: lesz-e holnap?!
Azt mondták nekem, hogy te vagy a Jel,
Amit nagyon félteni kell!
Azt mondták, hogy te vagy a Jel!
(Gilincsek Péter)
Ne takard!
A Mindenség életnek hívott apró színterén
Te is csak egy szerepet játszol ugyanúgy, mint én!
(Mindegy, hogy:)
Haragban, vagy békében, de nem a mocsokkal teli TV-ben,
Ahol a műanyag lányok műmellekkel, műanyag srácok üres fejjel
Rohangálnak csőre töltött gépfegyverrel!
De mit tegyenek, ha neked csak ez kell!
Minden nap le vagy ide zárva, az Ősketrecet csak az Isten zára
Nyitja, ha idelent végeztél, azt nem engedi el, aki még él!
Hát vár rád ugyanaz a bár: tablettás bor, vagy az üres pohár.
Néhány olcsó kurva a pultnál, ennél többet nem várhattál!
Ha megkeresel, megtalálsz,
Ha rám lősz, hát eltalálsz,
Ha gyűlölsz, az a te dolgod,
Csak ne takard el az arcod!
(Gilincsek Péter)
Nem elég!
Azt hiszem volt valami abban a borban,
Én már azt sem tudtam, hogy melyik korban voltam.
A lánytól, a vágytól, vagy az üveg piától,
Én már tényleg magam sem tudtam.
Aztán a sarokból valaki felém fordul,
És a kör lassan bezárul.
Ő azt kérdezi tőlem, hogy: haza vinném-e
„Na szállj be barbim a hátsó ülésre!”
Várj még!
Ha neked ez nem elég!
Várj még!
Várj még!
Nekem ez most így nem elég!
Várj még!
Biztos, hogy volt valami abban a borban.
Én már azt is tudtam, hogy melyik korban voltam.
A lánytól, a vágytól, és az üveg piától,
Akkor már magam is tudtam.
(Gilincsek Péter)
Az is elég
Van, amikor semmi sem úgy van, ahogy elképzelted.
A szíved diktál, de az eszed nem enged!
Én a deszkákon állok, tépem a húrt!
Mint egy minden gátlásától megszabadult!
Amikor végképp úgy érzem,
Hogy most már rám szakad az ég,
Akkor az is elég, hogy a szemembe nézz,
És azt mond: Ne félj, ez még nem a vég!
Legyél a szeretőm!
Az egyetlen,akitől szeretném, hogy szeressen!
De nem úgy, ahogy az a másik!
Biztos most is valaki mással „játszik”!
Ezen a földön járok.
Mást nem csinálok,
Csak azt, amihez értek.
Szóval: Hiába kértek (hogyha végképp úgy érzem, hogy….)
(Gilincsek Péter)
Én vagyok
A végtele kapuja:
A Halál, ami megmutatja,
Hogy miért éltem,
És, hogy mennyit értem!
Az élet az álmom,
De hiába várom!
Egy elhagyott várrom,
Előre látom!
Én vagyok a tűz, ami egyre űz,
És szénné éget mindent!
Én vagyok a harc, én vagyok az Arc,
Akinek itt már minden mindegy!
Valódi hazugság,
Az, hogy az én oldalamon állsz!
Nő a szakadék!
Mert te mindig többre vágysz!
Benned ébred
Egy új világ.
Lépd át!
Lépd át a kapuját!
(Gilincsek Péter)
Honnan tudhatnám
Várom a percet, hogy mikor múlik el.
Várom a napot, de sosem jön el.
Eltévedt évek, fakók a napok már rég,
Csak néhány gyűrött fényképen kék már az ég!
Refr.:
Várj! Én honnan tudhatnám!?
Szólj már! Mondd, mi várhat még rám!?
A kezed nyújtsd! Még elérhetném tán!
A tüzet gyújtsd! Hadd világítson rám!
Nem az a fontos, hogy meddig nézel!
A lényeg annyi csupán, hogy mennyit látsz!
És én küzdhetek kézzel-lábbal, foggal-körömmel,
Ha te mindig az utamba állsz!
(Gilincsek Péter)
Péntek délután
Nekem mindegy, hogy világos, vagy búza, vagy barna,
Csak húzzunk le már a tópartra.
Kijár nekünk a sok meló után
Egy igazi laza péntek délután.
Refr.:
Ma nem mondja meg senki,
Hogy mikor, és mit kell tenni!
Ma nem engedek senkit belepofázni,
Ha nyár van, ne kelljen fázni!
Az is mindegy már, hogy szőke, vagy vörös, vagy barna,
A lényeg, hogy ő is ugyanúgy akarja!
Na gyere ide baby, ülj az ölembe,
Tudom te is akarod, hát súgd a fülembe!
(Nemes Péter)
Fényárnyék
Elértem a peremét mennynek és pokolnak,
Hozzám az angyalok és az ördögök egyszerre szólnak!
Köszöntik itt egymást az árnyak és a fények.
Gyarló ember vagyok, egy lidérces lélek!
A valószínűség te vagy, és én vagyok a talán,
De cinkosok lehetünk egy új nap hajnalán!
Együtt sodródunk a torlódó tömegben,
Lehet sokan leszünk, akkor is, ha ketten
Refr.:
Lehetnél te is az árnyék, és én majd leszek neked a fény!
Védelmező fénycsóvák zárkóznak fel körém!
Lehetnél te is az árnyék, és én majd leszek neked a fény!
Védelmező fénycsóvák zárkóznak fel körém!
Megosztanám veled, ami az agyamban felvillant,
Oszd meg te is velem a megoszthatatlant!
Én ura vagyok most már a lelkemre szőtt csendnek,
Magamra zárt titkaim lassan felengednek!
(Czene Csaba)
Még néhány lépés
Megint csak zápor, újra eső,
Vizes az utca, fénylik a kő!
Már bőrig áztam, áznék már belül,
Rajtam a farmer betonként feszül!
Refr.:
Még néhány lépés és otthon vagyok,
Holnapra talán megszáradok!
A kocsmába lépve sehol egy barát,
Az utolsó vendég is kiitta a borát!
Egy feles a pultnál, aztán nyomás:
Megint az utca, új sorscsapás!
(Czene Csaba)
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
